Az európai gazdaság motorjává válhat a Kárpát-medence

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint történelmi esély kínálkozik Magyarország és a Kárpát-medence számára ahhoz, hogy a 21. század elején megszülető új európai gazdaság motorjává váljon. 2011. május 27., péntek (MTI)

A tárcavezető pénteken Móron, a Wekerle Sándor emlékév keretében megrendezett Kárpát-medencei gazdasági fórumon Gazdaságpolitika határok nélkül címmel tartott előadást
A rendezvényre a Fejér megyei gazdasági szakemberek mellett Erdélyből, a Felvidékről, Délvidékről, valamint Burgenlandból is érkeztek vendégek. A nemzetközi fórumot a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Enterprise Europe Network Közép-dunántúli regionális irodája, a Magyar Közgazdasági Társaság Fejér Megyei Szervezete és a Fejér Megyei Hírlap rendezte.
A konferenciát azzal a céllal hívták össze, hogy lehetőséget biztosítson a Kárpát-medencei régió vállalkozásainak, közgazdászainak, kamaráinak a gazdasági helyzetelemzésre, az információcserére és az együttműködés kereteinek bővítésére.
Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: nem csak kötelességünk, hanem “evidens érdekünk, a Kárpát-medencei gazdasági tér újraépítésének kezdeményezése”. Javasolta, hogy az új térségi gazdaságpolitika elindítását szolgáló tervet Wekerle Sándorról, Magyarország egykori miniszterelnökéről, pénzügyminiszteréről nevezzék el.
A felvetésre reagálva, Matolcsy György azt mondta, hogy “a csúcspont az lesz, amikor a kormány elfogadja majd a Wekerle tervet, s azzal kitágítja azt a történelmi földrajzi, gazdaságpolitikai keretet, amit már a Széchenyi Tervvel elkezdett.
A nemzetgazdasági miniszter a Kárpát-medence gazdasági integrációjával kapcsolatban rámutatott: a térségben, – amelynek központjában Magyarország van – felépíthető egy “kitörési gazdaságpolitika”.
Mint mondta, azok is látják, “akik kívülről néznek bennünket, hogy Európa egyik új növekedési zónája itt van”, a Kárpát-medencében. “Annak érdekében, hogy ebbe az irányba menjünk,” meg kell felelni néhány alapfeltételnek, s megszabadulni néhány nyomasztó gondunktól – tette hozzá Matolcsy György.
Mint mondta, foglalkoztatással és növekedéssel gazdasági egyensúlyt kell teremteni. Munkahelyekre, pénzügyi stabilizációra, az államadósság csökkentésére, a strukturális reformok elindítására van szükség, s arra, hogy végbemenjenek a szükséges nagy fordulatok egyebek között a népesség, az életminőség területén, a kettősség felszámolásában. A bruttó hazai termék (GDP) növekedési ütemének a 4-6 százalék közötti sávba emelésével, új munkahelyek teremtésével és az államadósság csökkentésével olyan versenyképes magyar gazdaság jön létre, amely valóban a Kárpát- medence központja lehet – tette hozzá a miniszter. Úgy vélte, hogy a siker érdekében fontos, hogy visszatérjünk a magyar és Kárpát-medencei értékekhez, azaz megbecsüljük a tudást, a tehetséget, s megtörténjen az erkölcsi megújulás is.

Hirdetés

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..