Szennyvízből elektromos áramot előállító szerkezetet készítettek

A Pennsylvania Állami Egyetem szakemberei szerint az eszköz egyúttal meg is tisztítja a vizet – olvasható a BBC hírportálján.
Holland tudósok már néhány éve hasonló kísérleteket folytatnak az ország tengerpartjánál, ahol az édes víz találkozik a sóssal.

A  fordított elektrodialízisen (RED) alapuló eljárásban egyfajta sóakkumulátor jön létre: a sós és az édes vizet membránok által elválasztott váltakozó kamrába helyezik, és elektrokémiai töltést hoznak létre. Egy norvég cég szintén az édes és a sós víz elvén működő, hasonló technológia megvalósításán dolgozik.

Az  amerikai kutatók szerint a RED technológia sok problémát rejt magában, mert nagyszámú membránt kell alkalmazni, és az erőművet a tengerbe kell süllyeszteni. Úgy vélik, hogy a membránok számát csökkenteni, a teljesítményt növelni lehet mikrobás üzemanyagcellák (MFCs) kiegészítő használatával. Az MFCs segítségével a szennyvízben lévő szerves anyagok lebontásával villanyáramot hoznak létre. A prototípusban ammónium bikarbonát helyettesíti a sós vizet, és így a tengerektől távoli területeken is üzemeltethető. Ez a technológiai megoldás a helyi ipari hulladék hőjét használja fel. Az amerikai egyetem kutatói úgy vélik, hogy az eljárás alkalmas lesz a fejlődő országok ivóvíz és elektromos áram gondjainak leküzdésére.

(MTI)