A Magyar Nemzeti Bank példamutató közbeszerzése

A Transparency International Magyarország monitorozta a jegybank beszerzési eljárását.


 

Budapest, 2012. június 5. – A Magyar Nemzeti Bank és a Transparency International Magyarország (TI) sikeres együttműködésének újabb eredményeként, a korrupcióellenes szervezet immár másodszor monitorozta a bank közbeszerzési eljárását. A TI megállapította, hogy az MNB az eljárást jogszerűen, illetve a tisztesség és az átláthatóság legmagasabb szintű kívánalmainak megfelelően bonyolította le.

A közbeszerzés az egyik leginkább korrupció sújtotta terület Magyarországon. Nemzetközi becslések szerint a rendszerszerű korrupció 20-25%-kal drágíthatja a beszerzéseket, amit hazai kutatások is alátámasztanak. Bár óriási összegekről beszélünk, az érvényben levő ellenőrzési, felülvizsgálati mechanizmusok nem elég hatékonyak.

 A Transparency International kifejlesztett egy antikorrupciós eszközt, amely a közbeszerzések átláthatóságát, a tisztességes verseny erősítését és a korrupciós kockázatok csökkentését célozza. Az integritási megállapodás, egy olyan háromoldalú szerződés, amelyet az ajánlatkérő, az ajánlattevők, illetve egy független civil szervezet köt egymással.

A közpénzekből gazdálkodó Magyar Nemzeti Bank feladatának tartja, hogy példamutató módon mindent megtegyen a közbeszerzési kultúra fejlesztéséért, így már 2010. óta együttműködik a Transparency International Magyarországgal, melynek keretében az MNB Magyarországon először alkalmazta a nemzetközi szervezet által kidolgozott integritási megállapodást beszerzési eljárása során.

Az MNB immár második alkalommal vonta be a Transparency Internationalt, ezúttal egy számítógépek beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárásának („Felhasználói oldali munkaállomások beszerzése – 2012" (KBE/000115/2011)”) teljes folyamatába. Az eljárás során az ajánlattevők a jegybankkal és a korrupcióellenes szervezettel integritási megállapodást kötöttek, melyben kötelezettséget vállaltak arra, hogy az eljárás során tisztességesen járnak el, és egyben megbízták a civil szervezetet, hogy az eljárást felügyelje, illetve a lehető legszélesebb nyilvánosságot biztosítsa. A független monitor az eljárásban részt vevő minden érintett fél számára biztosította az átláthatóságot és garantálta a tisztességes verseny feltételeit.

Az integritási megállapodás megerősíti a törvényi alapelveket, egyértelművé teszi a játékszabályokat, átláthatóbbá a folyamatokat. Célja, hogy a valódi verseny biztosításával növelje a közbeszerzés hatékonyságát, és ezáltal jobb szolgáltatás nyújtson az állampolgároknak. Az integritási megállapodás sikeres alkalmazása azt jelenti, hogy a közbeszerzési eljárás, a szerződéskötés és a teljesítés, korrupciótól mentesen és átláthatóan valósul meg.

A beszerzés során a TI négy alkalommal – legutóbb a szerződéskötést követően – készített jelentést az eljárás megfelelőségéről. Mind a négy alkalommal megállapította, hogy az MNB az eljárást jogszerűen, illetve a tisztesség és az átláthatóság legmagasabb szintű kívánalmainak megfelelően bonyolította le.

A jegybank és a Transparency International Magyarország reméli, hogy az integritási megállapodás más közpénzből gazdálkodó intézmények számára is követendő példa lesz.

 

MAGYAR NEMZETI BANK                                        Transparency International Magyarország 

Kommunikáció