Júniusban csökkentek az ipari termelői árak

Júniusban a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 1,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az előző havinál. A tavaly júniusi szinthez képest a termelői árak 6,9 százalékkal emelkedtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.


 

Az ipar belföldi értékesítési árai júniusban az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a feldolgozóipari ágazatok értékesítési árai májushoz viszonyítva 1,3 százalékkal csökkentek. Tavaly júniussal összevetve az ipar belföldi árai 6,9, ezen belül a feldolgozóipar értékesítési árai 6,5 százalékkal emelkedtek.

Az ipar forintban mért exportértékesítési árai 2012 júniusában az előző havihoz képest 1,9 százalékkal csökkentek, a 2011. júniusinál 7,0 százalékkal voltak magasabbak. A forint egy hónap alatt az euróhoz mérten 0,1 százalékkal, az amerikai dollárhoz képest 2,2 százalékkal gyengült, a tavaly júniusban jegyzett árfolyamokhoz viszonyítva az euróhoz mérten 10,1, a dollárhoz mérten 26,5 százalékkal gyengült.

A KSH jelentése szerint a termelői árak júniusi csökkenését elsősorban a számítógép-, elektronikai és optikai termékek 1,6 százalékos, a járműgyártás 3,5 százalékos, valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás árainak 1,2 százalékos havi csökkenése okozta.

A belföldi értékesítési árak előző hónaphoz mért esése, kőolaj-feldolgozásban (5,4 százalék), a járműgyártásban (3,2 százalék), valamint a vegyi anyag, termék gyártásában (2,8 százalék) mért árcsökkenés következménye, annak ellenére, hogy emelkedtek az árak a számítógép-, elektronikai, optikai termék gyártásában 6,2 százalékkal, a textil- és bőriparban és az egyéb feldolgozóipar és javítás területén 0,5 százalékkal. Nem változtak az árak az élelmiszeriparban. Az ipar belföldi értékesítésében jelentős súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás ágban a termelői árak júniusban az előző havihoz képest 0,9 százalékkal csökkentek.

Az ipar belföldi értékesítési árainak éves emelkedését a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás árainak 19,9 százalékos, a számítógép-, elektronikai, optikai termékek 14,6 százalékos, valamint a vegyi anyagok és termékek 10,1 százalékos drágulása húzta. Ezzel szemben a gyógyszergyártás belföldi árai 4,7 százalékkal estek. A villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás árai 7,3 százalékkal voltak magasabbak júniusban az egy évvel korábbinál.

Az élelmiszerek belföldi termelői ára júniusban nem változott, az egy évvel korábbinál 3,8 százalékkal volt magasabb.

Rendeltetésük szerinti bontásban szemlélve az energia termelői ára 11,0 százalékkal emelkedett, a beruházási javak 3,7 százalékkal, a fogyasztási cikkek pedig 3,1 százalékkal, ezen belül a tartós fogyasztási cikkek 4,1 százalékkal drágultak egy év alatt.

Az exportárak havi 1,9 százalékos csökkenése a vegyi termékek 5,5, a járművek 3,5 és a számítástechnikai, elektronikai termékek 2,0 százalékos havi csökkenése váltotta ki. Éves összevetésben viszont az átlagnál jobban, 17,6 százalékkal nőttek a gyógyszerek, 14,9 százalékkal a vegyi termékek, 11,3 százalékkal az élelmiszerek, 10,7 százalékkal a villamos berendezések exportárai, míg a kivitelben jelentős súllyal szereplő számítástechnikai és elektronikai termékek ára csak 2,2, a járművek exportára 4,5 százalékkal emelkedett egy év alatt.

(MTI – mti.hu)

Hirdetés