Ismét igényelhető támogatás borászati gépek beszerzéséhez

Jövő hétfőtől újra igényelhető támogatás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) olyan új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására, amelyek javítják a vállalkozás összteljesítményét – közölte a hivatal hétfőn.


 

November 5-e és december 14-e között nyújtható be támogatási kérelem a hatályos borászati gépkatalógusban szereplő gépekhez, ha az igénylő a berendezést 2012. március 1-je után vette, és a vételárat a támogatási kérelem benyújtásáig teljes egészében megfizette. Egy kérelmező csak egy támogatási kérelmet nyújthat be, ami azonban több gépre is vonatkozhat – tájékoztatott az MVH.

A támogatás mértéke mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő igénylők esetében a vásárolt gépek nettó vételárának 40 százaléka, míg nagyvállalatoknál a 20 százaléka. A benyújtott támogatási kérelmeket a hivatal a beérkezés sorrendjében bírálja el.

Lényeges változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy azok a kérelmezőknek, akiknek a tavalyi árbevétele nem érte el az 50 millió forintot, eltörölték az odaítélhető támogatás összegének 1 millió forintos alsó határát, továbbra is változatlan azonban a támogatás 100 millió forintos felső határa.

A 2012/2013 borpiaci évben 4 millió euró támogatás fizethető ki. A keretösszegen felül benyújtott kérelmeket az MVH átütemezi a következő borpiaci évre, és azok az új időszak elsőként benyújtott kérelmeinek minősülnek.

(MTI  – mti.hu)