Paksi bővítés: 40%-ban helyi vállalkozókra számít a Roszatom

Az orosz Roszatom legalább 40 százalékosra tervezi a magyar beszállítók arányát, amikor elindul a paksi atomerőmű tervezett bővítési tenderén – közölte a cég.


 

A magyar cégek megjelenése a szerte a világban 28 atomerőművi blokkot építő Roszatom globális beszállítói hálózatában azt jelentené, hogy a jövőben a magyar vállalatok további jelentős megrendelésekhez juthatnak – idézi a cég közleménye Szergej Bojarkint, az orosz állami atomenergetikai konszern projektigazgatóját.

A kommüniké kitér arra, hogy a konszern – tervei szerint – 2030-ig 80 erőművi blokkra, hozzávetőleg 290 milliárd dollár értékűre növeli a megrendelés állományát.

A berendezések mintegy 15 százalékát szállítja Oroszország, 30-40 százalékát a helyi beszállítók, 45-50 százalékát pedig a globális beszállítói kör. 

Jelenleg a Roszatom az egyetlen olyan szállító a világon, amely sorozatban és pontos ütemterv alapján, határidőre vagy határidő előtt készíti az atomerőműveket, ráadásul pontosan betartva, illetve csökkentve a költségkereteket – jelentette ki a projektigazgató.

Hangsúlyozta, hogy a Roszatom a majdani paksi tenderen indulva versenyképes áron ajánlja majd az atomerőmű megépítését, amit egyrészt a blokkok sorozatgyártása tesz lehetővé, másrészt az a know-how, amely a határidők betartását biztosítja.

(MTI – mti.hu, 2013.06.11.)

Hirdetés

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..