A Dunakeszi Járműjavító és a Stadler közösen indulna vasúti járműbeszerzéseken

A Dunakeszi Járműjavító Kft. és a Stadler Trains Magyarország Kft. gyártási együttműködésről írt alá szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében a két társaság közösen szeretne részt venni a magyarországi vasúti járműbeszerzéseken.

A tervezett együttműködésre példaként említik a millenniumi kisföldalatti vasút és a HÉV vonalak tervezett fejlesztését, valamint a MÁV által 50 motorvonat közelmúltban bejelentett várható beszerzését.

A gyártási együttműködésben a Stadler tervezéssel és kocsiszekrény gyártással, míg a Dunakeszi Járműjavító Kft. végösszeszereléssel és üzembe helyezéssel venne részt. Hasonló típusú együttműködés egy jármű gyártása tekintetében akár 60-70 százalékos magyar beszállítói arányt is lehetővé tesz, amely kiemelkedően magas értéket jelent, és jelentős mértékben hozzájárul a hazai vasúti járműgyártó ipar további fejlődéséhez – olvasható az MTI-hez eljutatott közleményükben.

A szándéknyilatkozat aláírása nem jelenti konkrét szerződés létrejöttét, ugyanakkor a felek kifejezték együttműködési készségüket minden olyan projekttel kapcsolatban, ahol a jogszabályi környezet és az adott közbeszerzési eljárás feltételei lehetővé teszik a gyártási együttműködést.

A nemzetközi piacon a társaságok között már most is aktív az együttműködés, ugyanis a Dunakeszi Járműjavító Kft. és a Stadler jelenleg is együtt dolgozik egy szerződés elnyerésén, amelynek keretében az Egyiptomi Vasúttársaságnak szállítanának motorvonatokat.

(MTI – mti.hu, 2015.03.05.)

Hirdetés