Emelte idei GDP-prognózisát a GKI

A magyar gazdasági növekedés alacsonyabb volt a második negyedévben az első negyedévinél, de továbbra is meghaladta az uniós átlagot, a beruházások látványos bővülése pedig folytatódott, ennek alapján a GKI 3,8 százalékra emelte idei GDP-prognózisát a korábbi 3,5-ről – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelik: a folyamatok rövid távon kedvezőek, de továbbra is hiányoznak a távlatos megoldások.

Az elemzésben felidézték, hogy a magyar gazdaság az első negyedévi 4,2 százalékos növekedés után a második negyedévben 3,2 százalékkal bővült. A növekedési ütem csökkenésében az egyes negyedévek tavalyitól eltérő számú munkanapjának is nagy szerepe volt, ezt és más szezonális hatásokat is figyelembe véve a lassulás sokkal kisebb, 3,8-ról 3,6 százalékra.

A második negyedévben a bruttó adatok alapján az iparban és a külkereskedelmi áruforgalomban lassulás, az építőiparban, a kereskedelemben és a turizmusban gyorsulás következett be. Jelentős lehet a visszaesés a mezőgazdaságban, ezen belül is a növénytermelésben.

A beruházások az első negyedévi 23 százalék után a második negyedévben 27 százalékkal bővültek, nagyon alacsony bázishoz képest. Kiugró, 60 százalék körüli a közigazgatás-védelem (ide tartozik a határvédelem), valamint a szállítási ágazat (beleértve az útépítéseket) bővülése.

A kimutatott munkanélküliség május-júliusban 0,8 százalékponttal, 4,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ez a negyedik legalacsonyabb az Európai Unióban, a tavaly év végéhez viszonyítva azonban a mérséklődés már csak minimális. Az alkalmazottak száma az első fél évben 2 százalékkal, közmunkások nélkül 3,2 százalékkal emelkedett.
A GKI hozzátette, hogy a választások előtt a közmunkások számának további csökkentése nem valószínű.

A gazdaságkutató nyári felmérése szerint a cégek minden ágazatban a munkaerőhiányt tartják a növekedést fékező legfontosabb tényezőnek.

A munkaerőhiány mellett elsősorban a minimálbér emelésének következménye, hogy a bruttó bérek az első fél évben csaknem 12 százalékkal emelkedtek. A második negyedévben a reálkeresetek mintegy 2,5 százalékponttal gyorsabban nőttek, mint az elsőben, ami az áprilisban szokásos béremeléseknek és az átmenetileg mérséklődő inflációnak volt a következménye.

A második negyedévben a kiskereskedelmi forgalom növekedése is gyorsult, azonban csak mintegy 1 százalékponttal. Az első fél évben a reálkeresetek 9 százalékos emelkedésével szemben a kiskereskedelmi forgalom még 4 százalékkal sem bővült. Ez részben arra utal, hogy a minimálbér-emelés a szürke jövedelmek csökkenésével jár együtt, másrészt a lakosság valószínűleg csökkentette adósságait – áll a GKI közleményében.

Hirdetés