Stabil gazdasági növekedés az euroövezetben

A gazdasági kutatóintézetek és tanácsadócégek beszerzésimenedzser-index (BMI) augusztusi alakulására vonatkozó elemzései ugyan nem igazolták teljesen az euroövezettel kapcsolatos várakozásokat, de az eltérés minimális, és az éves GDP növekedésre vonatkozó előrejelzések továbbra is bíztatóak.

A feldolgozóiparhoz kapcsolódó BMI adat kifejezetten erősnek bizonyult, szemben más térségekben, így az Egyesült Államokban és Oroszországban mértekhez képest.

A lentiekben az MTI által hivatkozott elemzésekből készítettünk rövid összefoglalót.

A várakozásoktól elmarad, de továbbra is erős a növekedés az euroövezetben

Az euróövezeti gazdasági aktivitás augusztusban ugyan elmaradt az előzetes várakozástól, de az elemzők úgy vélik, az idei GDP-növekedés értéke ennek ellenére is a 2007-óta nem látott szintre növekedhet – olvasható IHS Markit gazdasági kutatóintézet havi jelentésében.

Chris Williamson, az intézet vezető közgazdásza szerint a júliusi és augusztusi BMI adatok alapján 0,6 százalékos harmadik negyedévi GDP-növekedésre lehet következtetni. Az éves GDP-növekedés pedig 2,1 százalék lehet.

A szolgáltatóipari és feldolgozóipari teljesítmény adatok összevonásával képzett kompozit BMI augusztusban elérte az előző havi 55,7 pontos értéket.  Az elemzők ugyan korábban 55,8 pontot vártak, de ez nem jelentős eltérés.

A viszonylagos kiegyensúlyozottság azonban csak látszata. A háttérben komoly mozgások történtek. Így hét hónapja a legkisebbre, az előző havi 55,4 pontról 54,7 pontra csökkent augusztusban a szolgáltatóipari ágazat teljesítményének növekedési ütemét tükröző BMI. A tényleges érték kissé alacsonyabb az 54,9 pontos előzetes adatnál.

Az előbbivel szemben a feldolgozóipar növekedése kifejezetten erősnek bizonyult az utóbbi hónapban. A kapcsolódó BMI végleges értéke 57,4 pontot tett ki augusztusban, ami 0,8 pontos emelkedést az előző havi 56,6 ponthoz képest. A végleges adat megegyezik az előzetessel, és összhangban áll az elemzői várakozásokkal. (Az augusztusi érték azonos a 74 havi csúcsot jelentő júniusival.)

Ezzel már az 50. egymást követő hónapban állt az 50 pontos küszöb felett a feldolgozóipari BMI értéke.

Az euróövezeti feldolgozóipar termelése 2011 áprilisa óta az egyik leggyorsabb ütemű növekedést érte el augusztusban. Nőtt a külföldi kereslet, nőtt a foglalkoztatottak száma, erősödtek az árnyomások és továbbra is optimisták a vállalkozások a kilátásokat illetően.

Chris Williamson az eredményeket kommentálva rámutatott: a BMI-ből arra lehet következtetni, hogy éves összevetésben 4 százalékkal nőtt a termelés a harmadik negyedév elején. Az erős növekedést a belső és a külső kereslet élénkülése egyaránt támogatta. Az euró közelmúltbeli erősödése azonban fékezheti az új exportmegrendelések állományának növekedését.

Lassuló növekedés az orosz feldolgozóiparban

A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet közlése szerint a feldolgozóipari BMI augusztusban 51,6 pontra mérséklődött a júliusi 52,7 pontról.

Augusztusban különösen a termelésre és az új megrendelésekre vonatkozó almutató romlott júliushoz képest. A múlt hónapban a hazai új megrendelések nőttek, míg a külföldiek csökkentek, ezzel pedig folytatódott a 2013 szeptembere óta tartó trend.

Az orosz feldolgozóipari BMI augusztusban már a 13. egymást követő hónapban állt 50 pont fölött. Ez már csak azért is lényeges, mert Oroszországban a feldolgozóipar adja a hazai össztermék (GDP) mintegy 16 százalékát.

Lassuló növekedés a tengerentúli feldolgozóiparban is

A várakozásoknál kisebb mértékben gyorsult a feldolgozóipar növekedése az Egyesült Államokban augusztusban az IHS Markit nemrég közzétett végleges adatai szerint.

A kiadott elemzés szerint az amerikai feldolgozóipar augusztusi BMI 52,8 pontra csökkent a júliusi 53,3 pontról. Elemzők előzetesen 53,3 pontos augusztusi adatra számítottak.

Chris Williamson kiemelte, az év második fele jól indult az amerikai gyártók szempontjából, a feldolgozóipar bővülése júliusban négyhavi csúcsra jutott, azonban az augusztusi adat némileg csalódást keltő, annak ellenére, hogy még mindig az 50 pontos határ felett van.

 

A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat vagy alszektor növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi. Az előzőnél magasabb 50 pont feletti érték a növekedés ütemének gyorsulását tükrözi.

Hirdetés