20 százalékkal bővülhet idén az internetes kereskedelem forgalma

Várhatóan 20 százalékkal bővülhet idén az internetes kereskedelem Magyarországon, forgalmának összértéke elérheti a 370 milliárd forintot az év végére – nyilatkozta Vámos György, a Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A főtitkár elmondta, hogy az utóbbi időben az élelmiszerek internetes forgalma is jelentősen emelkedik – Angliában például az élelmiszer-vásárlás 10 százalékát már a webes áruházakon keresztül intézik.

Hangsúlyozta, hogy az e-kereskedelem speciális üzletág: itt a vásárlót a kereskedőknek előre kell tájékoztatni mindenről, az interneten vásárolt terméket pedig 14 napon belül indoklás nélkül vissza lehet küldeni. Hozzátette, hogy az eladott termékekért mindig a kereskedő felel, így a beszállítóval vagy a márkaszervizzel kapcsolatos problémákat is neki kell intéznie.

Vámos György azt javasolta, hogy a fogyasztók a kereskedelmi kamarák mellett működő békéltető testületekhez forduljanak, ha kifogásaikat nem rendezik – ezek elérhetőségét a webáruházak honlapján lehet megtalálni – de a fogyasztóvédelmi hatósághoz is fordulhatnak a járási kormányhivataloknál.

A főtitkár kiemelte: az e-kereskedelem bővülése azt mutatja, hogy a vásárlók az esetleges fogyasztóvédelmi problémák ellenére is elégedettek a webáruházak szolgáltatásaival.

- H I R D E T É S -