OECD szerint jó döntés lenne a Brexit visszavonása

Jót tenne a brit gazdaságnak, ha az Egyesült Királyság mégsem lépne ki az Európai Unióból – idézi az MTI a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden Londonban ismertetett éves országjelentését.

A fejlett ipari gazdaságok alkotta szervezet 57 oldalas jelentése úgy fogalmaz, hogy ha a Brexitről, a brit EU-tagság megszűnéséről szóló döntést “politikai határozattal”, például egy újabb népszavazás eredményeként vissza lehetne fordítani, az nagyon kedvező hatást gyakorolna a brit gazdaság növekedési kilátásaira. (A brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott népszavazáson a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt.)

Az OECD jelentésére – amelyet a szervezet főtitkára, Angel Gurría mutatott be kedden Londonban – azonnal elutasítóan reagált a Downing Street. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője kijelentette: az Egyesült Királyság távozik az EU-ból, és erről a kérdésről nem lesz újabb népszavazás. Hozzátette: a brit kormány célja a legjobb megállapodás elérése az Európai Unióval a brit munkahelyek védelme érdekében.

Elbizonytalanodnak a brit választók?

Az elmúlt időszakban végzett közvéleménykutatások szerint a britek relatív többsége is borúlátóan ítéli meg az EU-tagság megszűnésének várható következményeit.

A YouGov MTI által is idézett felmérésében a válaszadók 44 százaléka vélekedett úgy, hogy Nagy-Britannia gazdaságilag rosszabbul jár a kilépéssel, és csak 23 százalék bízik abban, hogy az ország jobban él majd az EU-n kívül. Ráadásul az adatok szerint a britek egyre pesszimistábbak.

A mostani felmérés résztvevőinek 47 százaléka rossz döntésnek nevezte, hogy az EU-tagságról tartott tavaly júniusi népszavazáson a többség a kilépésre voksolt; 42 százalék nevezte helyesnek ezt a döntést. (A népszavazás eredményét helytelenítők javára kimutatott öt százalékpontos különbség a legszélesebb azóta, hogy a YouGov a referendum után elkezdte mérni az erről alkotott választói vélemények megoszlását.)

Néhány napja Theresa May brit miniszterelnök is leszögezte egy rádióinterjúban, hogy nem lesz újabb referendum a brit EU-tagságról. “Végrehajtjuk azt, amire a brit nép szavazott, végrehajtjuk a Brexitet és 2019. március 29-én kilépünk az Európai Unióból” – mondta May a leghallgatottabb londoni kereskedelmi rádió, az LBC múlt heti interjúműsorában.

A kedden Londonban ismertetett OECD-jelentés szerint, ha az Egyesült Királyság valóban kilép az EU-ból, akkor is a lehető legszorosabb kereskedelmi kapcsolatrendszert kell fenntartania az unióval, ellenkező esetben a brit gazdaságnak súlyos növekedési kockázatokkal kellene szembenéznie.

Az OECD modellszámításai szerint ha Londonnak 2019-ig nem sikerül szabadkereskedelmi megállapodásra jutnia az EU-val, és emiatt az unióval folytatott brit kereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere lép érvénybe – amely vámjellegű és egyéb akadályok megjelenésével járna a kétoldalú kereskedelemben -, az a brit gazdaság növekedési ütemét már abban az évben 1,5 százalékponttal lassítaná.

Ez akár recessziót is jelenthetne, mivel vannak olyan távlati előrejelzések, amelyek 2019-re 1,5 százaléknál lassabb növekedést valószínűsítenek a brit gazdaságban.

 

Az OECD által felvetett növekedési kockázatra nagy londoni elemzőházak is felhívták a figyelmet.

A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő Londonban bemutatott legutóbbi átfogó szektorelemzése szerint a brit gazdaság több ágazatát súlyosan érintené, ha a brit EU-tagság megszűnéséig London nem tudna átfogó megállapodásra jutni az Európai Unióval a további kereskedelmi kapcsolatrendszerről. A Moody’s szerint ebben az esetben nem lehet kizárni a recesszió lehetőségét sem.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) nemrégiben összeállított helyzetértékelésében közölte: megítélése szerint a brit gazdaság növekedési üteme a következő hónapokban meredek ívben tovább lassul, és csak az erőteljes külkereskedelem miatt lesz elkerülhető a recesszió.

- H I R D E T É S -