Tovább gyorsult a termelői árak emelkedése

Októberben az ipari termelői árak 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Az előző hónaphoz képest ez további 1,0 százalékos növekedést jelent – írja az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) új jelentésére hivatkozva.

Júliusban még csak 1,2, augusztusban pedig 2,4 százalékos volt a termelői árak éves emelkedése, innen jutott két hónap alatt 4,5 százalékos szintre.

A belföldi értékesítésben októberben 0,7 százalékkal emelkedtek az árak és 4,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál. Ezen belül a kétharmadnyi súlyt képviselő feldolgozóipar termelői árai 1,1 százalékos havi és 5,8 százalékos éves emelkedést mutattak. A járműgyártás és a gépipar termelői árai belföldre egyformán 1,6 százalékkal voltak magasabbak a tavaly októberinél, a villamosberendezések 7,0 százalékkal drágultak, a számítástechnikai, elektronikai és optikai termékek viszont 5,9 százalékkal olcsóbbak lettek. A legnagyobb belföldi áremelkedést októberben a vegyipar regisztrálta 14,5 százalékkal, de tisztes áremelkedést értek el az élelmiszeripari termelő cégek is. A gyógyszeriparban és a gumiiparban átlag alatti 3,3, illetve 3,9 százalékkal emelkedtek a termelői árak tavaly októberhez mérve.

Összességében a fogyasztási cikkeket előállító ágazatok 4,7 százalékkal tudták emelni belföldi áraikat, a beruházási javak 2,2 százalékkal, az energia 2,8 százalékkal drágult. A további feldolgozásra szánt termékeket előállító termelők 7,2 százalékkal magasabb árakat értek el a tavaly októberieknél.

A forintban számított exportárak 1,1 százalékkal nőttek a múlt hónapban és 4,4 százalékkal egy év alatt. A járműgyártás exportárai 5,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, a számítástechnikai termékek viszont 1,8 százalékkal kevesebbet értek a külpiacokon. Az élelmiszerek 3,6, a gyógyszerek 3,4 százalékkal drágábban keltek el.

Októberben a forint 0,7 százalékkal volt gyengébb az euróval szemben mint egy évvel azelőtt és 5,6 százalékot erősödött a dollárral szemben.

Hirdetés