Szaúdi-orosz együttműködés az olajpiacon

Hosszú távú, az olajárak befolyásolását célzó együttműködési megállapodás aláírásán dolgozik Szaúd-Arábia és Oroszország.

A Reuters a múlt héten adta hírül, hogy a két ország – közös érdekeinek érvényesítése érdekében – egy rekordhosszúságú, 10-20 éves időszakra szóló szerződés megkötésén dolgozik.

Az együttműködés persze nem minden előzmény nélküli. Ahogy azt a szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Salman a Reutersnek elmondta, Oroszország is támogatta az OPEC szaúdi vezetéssel meghozott korábbi döntését, melynek részeként a csatlakozó országok 2017 januárjával jelentősen visszafogták a olajkitermelési rátátjukat. Mindezt annak érdekében, hogy az olajárak végre elmozduljanak a mintegy két éve tartó alacsony árszintről. (A brent olaj hordónkénti ára hosszú idők óta először esett tartósan 60 dollár alá, 2016 elején pedig még a 30 dolláros határ alá is benézett.)

Az OPEC akkori döntése látszólag bevált, mert 2017 júliusától emelkedő tendenciát mutat az olaj világpiaci ára (az elmúlt hónapokban a brent olaj hordonkénti ára például már 65 dollár körül mozgott). Azonban egyes elemzők szerint a további árnövekedés akadályokba ütközhet. Az újabb tervek talán pont ezek kivédését (is) célozzák, bár részleteket eddig egyik fél sem árult el.

A precedens nélküli megállapodással kapcsolatban több szakértő is megjegyezte, hogy komoly váltást jelentene az eddigi gyakorlatához képest. Ezt megelőzően az OPEC jellemezően rövid távú megegyezésekre törekedett, és ezeken keresztül próbált hatással lenni az olajpiac változásaira. Egy hosszú távú keretszerződés azonban nem csak komolyabb elkötelezettséget, hanem egy átgondolt(abb) stratégia kialakítását és szigorú követését is megköveteli a résztvevőktől.

Reuters / Beszerzés.hu

Hirdetés