Rekordszinten a foglalkoztatottak száma az unióban

Kedvező tendenciák figyelhetők meg a munkaerőpiacokon, foglalkoztatottak száma újabb rekordszinteket ért el és javul a szociális helyzet az Európai Bizottság pénteken közzétett európai foglalkoztatási és szociális fejleményekről szóló 2018-as jelentése szerint.

Mint közölték, csaknem 238 millió embernek van állása az EU-ban, ami minden eddiginél kedvezőbb foglalkoztatási szintet jelent. 2017-ben a foglalkoztatottak száma több mint három és fél millióval haladta meg az egy évvel korábbi adatot.

Az is megállapítható azonban, hogy az egy foglalkoztatottra jutó munkaórák száma az elmúlt években tapasztalt emelkedés ellenére még mindig elmarad a 2008-as gazdasági válságot megelőző szinttől. Pozitív fejlemény ugyanakkor, hogy nőtt a nettó jövedelem és mérséklődött a szegénység. A súlyos anyagi nélkülözés minden idők legalacsonyabb szintjére esett vissza – az érintettek száma 2012-höz képest 16,1 millióval csökkent.

A technológiai fejlődés hatását vizsgálva azonban nehéz felbecsülni, milyen következményekkel jár a jövőben az automatizálás és a digitalizáció, ezért 2018-as jelentés kiemelten foglalkozik a munka változó világával – közölték.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a jelentés a technológiai innováció, a demográfiai változások és a globalizáció kapcsán felvetődő lehetőségek és kockázatok elemzésére irányul. Bemutatja, milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy ezek a fejlemények mindenki hasznára váljanak.

MTI

Hirdetés