A beszerző egyik legfontosabb kérdése – mi kerül ezen több tízezer forintba?

Amikor Ön beszerzőként bármilyen eszköz beszerzéséről dönt, akkor az egyik leglényegesebb szempont, amit mérlegelni kell, az az ÁR.

Nincs ez másképp egy olyan “egyszerűnek” tűnő termék esetében sem, mint például az irodai forgószék. A döntés azért sem könnyű, mert a választék és az árak is széles skálán mozognak, és ránézésre nem sok különbség mutatkozik az egyes márkák és modellek között.

H I R D E T É S

Első blikkre talán hajlamosak vagyunk a jobbnak tűnő, kedvezőbb árat választani. Azonban könnyen megeshet, hogy hosszú távon az olcsóbb termékből drága lesz, a drágább termékből pedig igazán versenyképes.

Lássuk akkor, hogy Önnek, mint felelős beszerzőnek mi mindent érdemes figyelembe vennie!

Vegyük elsőként a csillagtalpat!

Ez az egyik olyan tényező, amely nagyban befolyásolja a termék árát.

Vannak műanyag talppal és görgőkkel, valamint fém talppal és görgőkkel szerelt modellek is. A csillagtalp az egyik legsérülékenyebb része a széknek, cégünkhöz emiatt hozzák vissza leggyakrabban szervizelésre a széket. Ezért is gondoljuk úgy, hogy egy beszerzési döntés esetén ezt érdemes elsőként figyelembe vennie.

A műanyag kivitel kétségtelenül olcsóbb, azonban több szervizelést is igényel. Amennyiben a széket nem alkalmi igénybevételre választja (például tárgyalóterembe, vagy tréningterembe), hanem napi 8-9 órás igénybevételre, akkor mindenképp érdemes a fém kivitel mellett döntenie.

Ha egy szék talpa törik el, akkor annak javítása egészen biztosan nem orvosolható gazdaságosan. Sok esetben jobban megéri egy új szék beszerzése, ami ismételt, magasabb beszerzési költséget jelenthet a vállalat számára.

A következő szempont, ami a talppal közvetlen összefüggésben van, az a teherbírás.

Tény, hogy hazánkban is egyre több a túlsúlyos ember. A mozgáshiányos életmód, az egészségtelen étkezési szokások, a napi 8-10 órás irodai, “egy helyben ülős” munka mind-mind okozói lehetnek a túlsúly kialakulásának. És Önnek beszerzőként ezt a tényt is figyelembe kell vennie. Egy műanyag talppal szerelt szék teherbírása soha nem lesz olyan, mint azé a széké, amely fém talppal rendelkezik.

Ha Önnek olyan kolléga vagy kollégák számára kell széket beszereznie, akik némi súlyfelesleggel, küzdenek, vagy 90 kg feletti testsúllyal rendelkeznek, akkor számukra mindenképp a fém talpat javasoljuk. Hiszen a műanyag talp csak nagyjából 85-90 kg-ig van hitelesítve, tesztelve. Az ennél nagyobb súlyú kollégák számára vásárolt műanyag talpas, olcsóbb szék, szinte garantált, hogy egy éven belül tönkremegy. Egy talpcsere pedig macerás és költséges lehet, s nem biztos, hogy az újonnan szerelt műanyag talp kibír majd egy újabb évet.

A következő szempont a szövet.

Könnyűnek tűnő döntés, hiszen első ránézésre “csak” egy színt kell kiválasztani a palettáról. Egy színt, amely passzol a vállalati arculathoz, vagy leginkább igazodik az irodában uralkodó színvilághoz.

Azonban, ha jobban megvizsgáljuk ezt a kérdést, kiderül, hogy nem csupán a színről van itt szó.

Sokféle szövet létezik, az olcsótól a drágáig, és itt is igaz, hogy hosszú távon nem biztos, hogy az olcsó olcsó marad.

Hiszen egy szövet “strapabíróságát’ tükrözi annak ára is.

Az olcsóbb szövetek nem napi használatra lettek tervezve! Ezért, ha olyan kollégáknak szánja a beszerzést, akik legalább napi 5-8 órát ülnek a széken, vagy olyan ügyfélváróról van szó, ahova rendszeresen érkeznek a vendégek, ügyfelek, akik egymás után ülnek le a székbe, akkor érdemes a vastagabb, strapabíróbb, nagyobb kopásállóságú, drágább szövetet vennie.

Az olcsóbb szöveteket inkább tárgyalótermekbe, az érkező vendégeknek rövid idejű várakozásra a recepcióra, vagy pihenő helyiségekbe javasoljuk.

Nagyobb, több órás, huzamos igénybevétel esetén inkább a magasabb árfekvésű szöveteket ajánljuk, hiszen azok egy erőteljesebb használatra lettek tervezve. Így nem szakadnak ki, nem feslenek ki, nem nyúlnak ki, nem kopnak ki olyan gyorsan, mint olcsóbb társaik.

 

Láthatta tehát, hogy elég csak két szempontot átgondolni, és máris adva van a több tízezres árkülönbség, ami első ránézésre nem is látszik. És akkor a garanciákról, szervizlehetőségekről még nem is ejtettünk szót. Pedig ez is éppoly fontos szempont.

A legtöbb helyen a székek egy-két év után garanciát vesztenek. Nem véletlenül. Hiszen az olcsó árak gyakran párosulnak gyengébb minőséggel, így a termék 1-2 éven belül el is használódik, tönkre is megy – s jöhet az újabb beszerzés!

Szervizt pedig a székek mellé – nem véletlenül – szinte senki sem ad. Hiszen a legtöbb vállalkozás esetében a profit (vagyis az eladás) az elsődleges cél, nem pedig a már eladott termékkel való aprólékos bíbelődés…

Azonban, ha Ön a Nietsch Kft.-nél vásárol, a Spinalis székek mellé ›› örök garanciát, az Emagra székcsalád mellé ›› 5 év garanciát tudhat magáénak. Ráadásul, minden itt vásárolt szék mellé székenként egy gombóc fagylalt áráét székszervizt is kap. Sőt!  A Nietsch Kft. a hosszú élettartam biztosítására egyedi megállapodás alapján szívesen nyújt székszerviz szolgáltatást a nem ott vásárolt irodai székekre is.

Köztudott, hogy a magyar vásárló igen árérzékeny. Gyakran dönt az olcsóbb mellett a drágább termékkel szemben. Azonban, beszerzőként most már Ön is látja, hogy az olcsó nem biztos, hogy hosszú távon is olcsó marad.

Ha Ön a közeljövőben irodai székek beszerzéséről dönt, mindenképpen mérlegelje a fenti szempontokat is. S ha megfontoltan, bölcsen dönt, akkor biztos lehet benne, hogy az újonnan beszerezett, (akár több darab) irodai szék egészen biztosan nem “egyéjszakás” kaland lesz cége életében, hanem hosszú távon megbízható társa a munkában.

 

Forgószékkel kapcsolatos további kérdéseivel forduljon bizalommal cégünk vezetőjéhez, Nietschné Gadányi Máriához!

Kiváló, kifizetődő beszerzési döntéseket kívánunk Önnek.

 

Nietschné Gadányi Mária

az egészséges irodák szakértője 30 éve

tel: (+36) 30/950-9520
e-mail: info@nietsch.hu

(Szponzorált tartalom)

Hirdetés