A zöldítés gyakran az áron bukik el!

Mi a fontosabb a környezetvédelem vagy a pénzügyi szempont? A nagyvállalatok hajlandóak-e áldozni a zöld megoldásokra? – erről beszélgettünk Südy György vállalati beszerzési szakértővel.

A zöld kezdeményezések gyakran az áron buknak el

Sok esetben az üzleti szférában a környezetvédelmi kezdeményezések ára nem versenyképes, az ár pedig elsődleges szempont a nagyvállalati beszerzési osztályok részéről. Südy György, a beszerzés.hu alapítója és a Südy Consulting tulajdonosa szerint azonban a környezetvédelem és a fenntarthatóság egyre fontosabbá válik a beszerzési folyamatok során is. Ezzel kapcsolatban elmondta: „A beszerzői szakma egy külön világ az üzleti életben. Az itt dolgozók egy kicsit olyanok, mint a magánnyomozók, akiknek mindent fel kell deríteni, minden kockázatot fel kell ismerni, és minden lehetőséget meg kell ragadni. A munkájuk során rengeteg információt dolgoznak fel egy-egy döntés előtt. Alapesetben az ár-minőség-szállítási határidő hármas alapján választják ki a beszállítót. Ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy ideális helyzet nem létezik, mindhárom szempont nem érvényesülhet egyszerre: valami vagy olcsó és gyors, de esetleg minőség tekintetében például nem teljesíti a zöld elvárásokat, vagy drágább és lassabb, de környezetvédelem és minőség szempontjából megfelelő. Egyébként a multinacionális vállalatoknál megfigyelhető trend, hogy a cége zöld és CSR filozófiája már a beszerzési alapkritériumoknál megjelenik: például sokan nem szerződnek gyermekmunkát is alkalmazó beszállítóval vagy bizonyos alapanyagokat kizárólag igazoltan fenntartható forrásból vásárolnak.”

H I R D E T É S

Dániában már törvénybe foglalták a zöld közbeszerzést

A nagyvállalatok működését alapvetően befolyásolják a különböző törvények, rendelet és szabványok, így az azokban megjelenő zöld elvárásoknak a beszerzések során is érvényesülnie kell. Südy György több olyan környezetvédelmi tanúsítványt, ajánlást említett, amelyeknek vagy meg kell felelni, vagy legalább ajánlásokat fogalmaz meg a magyar beszerzésekre vonatkozóan is, és amelyek tartalmaznak környezetvédelmi és egészségügyi szempontokat is: CE szabvány, Energy Star jelölés az elektronikai eszközöknél, FSC/PEFC a papír előállításánál, ISO 14001 környezetirányítási rendszer, WEE irányelv, EU Eco-label, stb., amelyek meghatározzák, hogy milyen termékek forgalmazhatóak az Unió területén, vagy például az éghajlati változásokra választ adó kyotói egyezmény. Ideális esetben ezek a tanúsítványok, minősítések megjelennek a beszerzési eljárások során is, mint beszállító értékelési szempontok. Ezen felül természetesen még számos egyéb hivatalos előírás és céges szabályozás tartalmazhatja a környezetvédelmi szempontokat egy-egy vállalatnál. Érdekes, hogy Dániában például Kolding városa külön zöld közbeszerzési szabályrendszert dolgozott ki, így minden közületi vásárlásuk során figyelembe kell venniük a környezetvédelmet is. „A törvényi előírások mellett természetesen nap mint nap alkalmazunk olyan beszerzési módszereket, amelyek egyben zöldek is. – tette hozzá Südy György – ilyen például a demand management, amikor valamiből kevesebb darabot vagy takarékosabb megoldást választanak a beszerzők, például többféle irodai gép beszerzése helyett lehet multifunkciós nyomtatókat vásárolunk vagy takarékosabb LED-es izzókkal oldjuk meg a világítást. Ilyen lehet a specifikáció management, amikor egy-egy beszállítótól inkább zöld szolgáltatást választunk, például offline hirdetés helyett online hirdetést vásárolunk egy kiadónál. De beszerzési szempont lehet például a hulladék kezelése is, így előnyhöz juthatnak az újrahasznosított/visszavásárolt vagy betétdíjas termékek, ahol nem kell gondoskodni utólag a vállalatnak a hulladékról. Természetesen a beszerzők is gyakran szembesülnek azzal, hogy a környezetvédelem támogatását elvárják más osztályok, esetleg a részvényesek, a fogyasztók, a cég központja vagy valamelyik vezetője, így azt érvényesíteni kell a beszerzési folyamat során.”

A beszerzők egyharmada elkötelezett a környezetvédelem iránt

Bár a beszerzőknél mindig is az ár lesz az egyik döntő szempont, a zöldülés ezen a területen is egyre nagyobb teret nyer. Südy György személyes tapasztalatai szerint a beszerzők egyharmada igen nyitott a környezetvédelmi témák iránt, és magánemberként is fontosnak tartja ezt a területet. Ugyanakkor talán csak minden tizedik szakember tesz is érte ténylegesen. A szakértő szerint azonban a beszerzők meggyőzhetők, ha például egy beszállító pontos kalkulátorral bizonyítja, hogy egy adott termék beszerzése 5 év alatt költségviszonylatban jobban megéri, akkor a beszerzők nyitottak lehetnek a megoldásra. Tipikusan ilyen TCO-alapú beszerzés például az elektromos gépjármű flották esete, amelyek ugyan első körben drágábbak a hagyományos autókhoz képest, de bizonyos időszakon belül visszahozzák az árukat, sőt költségmegtakarítás érhető el hosszabb távon. Az életciklusra vetített költség-kimutatások tulajdonképpen egy lehetőséget biztosítanak a beszerzőknek, így azok meg tudják győzni a menedzsmentet és a szóban forgó szakterületet is egy-egy drágább beszerzésről, ha az hosszabb távon megéri. Természetesen a magyar cégeknél és a KKV-nál nincs minden esetben lehetőség arra, hogy a hosszabb távú célok mentén döntsenek.

Új misszióként a környezetvédelem megoldhatná a beszerzők motiválatlanságát
A beszerzési szakma egyébként jelenleg óriási változásokon megy keresztül, számtalan kihívás foglalkoztatja az itt dolgozókat. Südy György elmondta: „A beszerzés.hu által szervezett Beszerzői Bár rendezvényen is kiderült, hogy rengeteg problémával kell szembenéznünk. Nagyon nagy a szakemberhiány, folyamatosan emelkednek a junior beszerzői fizetések, a kevés munkaerőnek pedig nagyon nehéz mindenféle szempontra figyelni. Ez adott esetben a zöldülés rovására mehet. Ráadásul sok piacon monopol beszállítókkal kell szembenéznie a beszerzőknek, ilyen például az építőipar, IT vagy a telekommunikáció, így nincs is lehetőségük árérvényesítésre vagy zöld szempontok megfogalmazására. Az is tény, hogy manapság a beszerzési területen dolgozókat is egyre újabb eszközökkel szükséges motiválni ebben a kiélezett munkáltatói , és üzleti helyzetben. A környezetvédelmi misszió például egy olyan terület, amellyel elhivatottá lehetne tenni a beszerzőket is, így mindenféleképpen érdemes vele foglalkozni.” Mindezek mellett elmondható, hogy pár nagyon komoly, és becsülendő kezdeményezéstől eltekintve, a beszerzési szakmában még nagyon gyerekcipőben jár a környezetvédelem. Südy György végül hozzátette, hogy mivel a környezetvédelem a vállalatok kommunikációjában, a törvényi szabályozásban és az emberek mindennapi életében is egyre nagyobb teret nyer, előbb-utóbb erre a beszerzési szakma is válaszolni fog. A beszerzők között a hajlandóság már adott, csak a körülményeknek kell úgy alakulnia, hogy megérje a zöld megoldásokat választani mindenkinek.

Érdekel a környezetvédelem és a zöld beszerzés? Jelentkezz az ingyenes Think Green Meetupra, ahol többek között az Unilever, a Budapest Airport és az Accor lánc szakértői mutatják be zöld projektjeiket. További információ és regisztráció a www.thinkgreenmeetup.hu oldalon.

 

Hirdetés