Két nap múlva zárul az év végi kötelezőkampány

Két napja maradt közel egymillió gépjármű, köztük 500 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását: a felmondásoknak csütörtök éjfélig el kell jutniuk a biztosítókhoz – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel kedden.

A közleményben kiemelték, hogy a szövetség tapasztalatai szerint a díjemelkedés aktivizálta az érintetteket. Azzal számolnak, hogy közel százezren válthatják kgfb-szerződésüket egy kedvezőbbre.

Az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 15 százalékkal, vagyis közel kéthavi összeggel múlja felül a tavalyi hasonló értéket, amely a mai inflációs környezetben nem nevezhető túlzott mértékű korrekciónak – írták a piaci szereplőktől kapott visszajelzésekre hivatkozva.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az egyes járművekre vonatkozó lehetőségek jelentősen eltérhetnek egymástól, ezért célszerű minden érintettnek egyedi kalkulációval megismerni a következő időszakra elérhető díjakat.

Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke a közleményben arra figyelmeztetett, hogy aki az utolsó pillanatban határoz a szerződése felmondásáról akkor mehet biztosra, ha felkeresi az érintett cég valamelyik ügyfélszolgálatát, és így szerezi be az igazolást a felmondás beérkezéséről.

A szövetség tapasztalatai szerint a kampányban váltók mintegy 20 százaléka az utolsó 3-4 napra hagyja a döntést.

Új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség, a gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést az ügyfelek túlnyomó része egyidőben, az alkuszi összehasonlító oldalon megteszi – olvasható a FBAMSZ közleményében.

Emlékeztettek arra is, hogy az autósok 2010. előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani – fűzték hozzá.

A FBAMSZ 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 80 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik, amelyek a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják.

MTI
Címlapfotó: Tumisu from Pixabay 

- H I R D E T É S -