Több mint ötmilliárd forintos közbeszerzést tervez idén a BM

Csaknem 5,5 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárás szerepel a Belügyminisztérium (BM) erre vonatkozó idei tervében.


 

A kormányzati honlapon közzétett dokumentum szerint árubeszerzés keretében 119 millió forintot szánnak biztonságtechnikára, 141 milliót kivetítő eszközökre és térfigyelő rendszerre, de speciális térképeket is vásárolnának 20 millió forint értékben. Bútorokra 70 milliót tervez költeni a BM.

Az egyik legnagyobb tétel a hívásfogadó rendszer kialakítása 800 millió forintért, valamint mobilokon futó alkalmazás fejlesztése 675 millióért. A dokumentum szerint a hivatásos állomány életbiztosítása két évre 300 millió forintba kerül.

A közbeszerzési tervben szerepeltetnek több olyan eljárást is, amelynek a tervezett megkezdési időpontját tavaly decemberre datálják: ilyen például a Robotzsaru fejlesztéséhez kapcsolódó biztonsági szolgáltatás 15 millióért, egy nagy teljesítményű szerverpark kiépítése 225 millióért és egy videokonferencia-rendszer beszerzése mintegy 73 millió forintért.

A legtöbb eljárás nyílt közbeszerzés lesz, több esetben újraindítják a versenyt.

(MTI – mti.hu)

- H I R D E T É S -