Vasúti nagyberuházás indul Gyoma és Békéscsaba között

 

Vasúti nagyberuházás indul mintegy 39 milliárd forint értékben Gyoma és Békéscsaba között – közölte Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken annak kapcsán, hogy kihirdették a nyílt közbeszerzés eredményét.


 

Tájékoztatásuk szerint a beérkező 3 ajánlat közül a közbeszerzést a legalacsonyabb ajánlatot benyújtó BÉKÉS-2012 Konzorcium nyerte, és építi meg a beruházást.

A konzorcium vezetője a Swietelsky Vasúttechnika Kft., tagja még a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.

A szerződés összege nettó 38,975 milliárd forint.

A kivitelező 2012-ben kezdi meg a munkálatokat, és  előreláthatóan 2014 második félévében készül el a korszerűsített, 30 kilométer hosszú vasútvonal szakasz.

A projekt az Új Széchenyi Terv részeként az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A beruházó közölése szerint Gyoma és Békéscsaba között a beruházás során többi között megépülnek az óránként 160 kilométer sebesség közlekedésére alkalmas vágányok, új peronok létesülnek, és átalakítják az állomásépületeket.

A Gyoma-Békéscsaba vasútvonal rekonstrukciója a Budapest-Lőkösháza vonal felújításának részeként valósul meg.

A Budapest-Lőkösháza vasútvonal az európai törzshálózat, a Páneurópai IV. közlekedési folyosó része, egyik legfőbb összeköttetés a Balkán felé.

 

(MTI – mti.hu)

Hirdetés