Milliárdos beruházásba kezdett a Duvenbeck Kecskeméten

A német tulajdonú Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. egymilliárd forintból több mint duplájára bővíti eddigi raktárkapacitását, és újabb jelentős technológiai, illetve infrastrukturális fejlesztést is végrehajt Kecskeméten  – jelentette be  a cég megbízott ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Kecskeméten.


 

Kórusz Attila elmondta: az újabb munkahelyeket is teremtő fejlesztések második üteme mintegy 8 hektáros területen kezdődött el, és az első lépcsőhöz hasonlóan célja elsősorban a szomszédos Mercedes gyár logisztikai igényeinek kiszolgálása.

Ennek keretében 3,5 millió euróból – körülbelül egymilliárd forintból – 2013 márciusáig 7200 négyzetméter raktározási területtel, továbbá 200 négyzetméter nagyságú irodaépülettel és szociális létesítménnyel bővül a Thomas Duvenbeck Holding GmbH cégcsoporthoz tartozó társaság kecskeméti telephelye.

Ezzel párhuzamosan teljes körű informatikai rendszert hoznak létre. A komplexum külső homlokzatához csatlakoztatva mintegy 2200 négyzetméter előtetőt, valamint közel 4500 négyzetméter utat és burkolt felületet építenek, bővítik a közműrendszereket és rendezik a zöld területeket.

Az ügyvezető emlékeztetett: a cég a Kecskemét önkormányzatától vásárolt Daimler úti területen 2011. szeptember 1-jén adta át első, az Új Széchenyi Terv pályázati támogatásával kialakított, 5000 négyzetméter alapterületű raktárcsarnokát.

A kecskeméti leányvállalat másfél évvel ezelőtt elkezdett kiépítése óta 200 ember számára teremtettek munkahelyet, és a társaság dinamikus fejlődésnek köszönhetően a következő időszakban a dolgozói létszám hasonló nagyságú bővülése várható.

Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester a tájékoztatón aláhúzta: az elmúlt években a válság ellenére 4000 új munkahely jött létre a megyeszékhelyen, ahol a gazdasági szereplők több százmilliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre.

A Duvenbeck cégcsoport Európában vezető logisztikai vállalkozás, az autó-, ital-, és műanyagiparban tevékenykedik. Jelenleg a kontinens 3. legjelentősebb autóipari beszállítója. A földrész 8 országában 30 leányvállalata összesen több mint 3000 alkalmazottat foglalkoztat, mintegy 100 000 négyzetméter raktárcsarnokkal rendelkezik és 1000 teherautója fut az utakon, ezek átlagéletkora 2 év.

A cég magyarországi képviselete a kecskeméti Daimler beruházással szorosan együttműködve alkatrész-raktározással, -tárolással, valamint a gyártással összehangoltan úgynevezett Just-In-Time, illetve Just-In-Sequence rendszerű beszállítással foglalkozik.

(MTI – mti.hu)

Hirdetés