Energy Summit Hungary

Az amerikai "palagáz forradalom" miatt kordában tartott gázárak nyomán ebben az évtizedben még beindíthatók a leállított gáztüzelésű erőművek is, de a következő évtized már a megújuló energiáké lesz – mondta Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke a IV. Energy Summit Hungary 2013 konferencián, csütörtökön Budapesten.

Miután az Amerikai Egyesült Államok gázexportőrré vált, megjelent eladóként az ázsiai piacon, Európában pedig orosz gáztöbblet alakult ki, középtávon relatíve csökken a gázár, ami későbbre tolja az alacsony hatékonyságú, így drágább alternatív energia megjelenését – tette hozzá Heim Péter.

Példaként a naperőműveket alkotó napelemek árát és hatásfokát említette. Az utóbbi évtizedben ezek ára a harmadára esett, viszont a kereskedelmi forgalomban lévő napelemek hatásfoka ma sem több 16 százaléknál. Amennyiben a NASA által a világűrben használt 33 százalék hatásfokú napelemek is megjelennek a kínálatban, egyből konkurenciát jelentenek a gázüzemű erőműveknek.

Magyarország energiastratégiájának félúton kell járnia a csak megújuló forrásokra épülő német, és a csak gázra alapozott amerikai között – vélte.

Major György, az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. vezérigazgatója az elektromos energián elérhető árrés fokozatos csökkenéséről számolt be. A nagy ügyfeleknél ez már csak fillérekben mérhető kilowattóránként.

A kormány által elhatározott 10 százalékos rezsicsökkentés 13 százalékot jelent a cégnek a lakossági fogyasztóknál, valamint a városi, 400 voltos hálózatra kapcsolódó autószerelőnél és más kisebb cégnél is – erről Klézli Ferenc, az E.ON Hungária Zrt. ügyfélkapcsolati vezetője beszélt a konferencián. Ezt a veszteséget a közép és nagyfeszültségű hálózatra csatlakozó fogyasztókkal keresztfinanszíroztatja az E.ON – tette hozzá.

Az előadók szerint a szolgáltatóknak fel kell készülniük az okos hálózatokra is. Az is lehetséges majd, hogy egy mosás előtt az okostelefonra behívott árakból bárki eldöntheti, hogy kitől vesz áramot az egyszeri mosáshoz.

Klézli Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy az okosrendszerekhez – ahol decentralizált az energia termelés – át kell alakítani a teljes hálózatot, új biztonsági berendezéseket és vezérlést kell beépíteni. Mindez sokba kerül, és nem biztos hogy az ennek ellentételezéseként jelentkező megtakarítás hoz annyit, hogy megérje a befektetés. Példaként említette, hogy egy 120 négyzetméteres családi ház energetikai felújítása után a gázfelhasználás a felére csökken, míg a villanyáramból alig fogy kevesebb.

(MTI – mti.hu, 2013.02.21)

Hirdetés

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..