Az ekáer hiúsította meg az illegális burgonyabizniszt

Lefoglaltak 80 tonna jelöletlen burgonyát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón, egy gazdálkodó telephelyén.

A NAV ellenőrei az ekáer információinak elemzésekor ellentmondásokat fedeztek fel a  gazdálkodó adóbevallásában az unióból származó beszerzések, illetve az  ekáer bejelentések között, ezért folyamatosan figyelemmel kísérték a szállítmányait.

Mint kiderült, a csalók célja az volt, hogy a bizonytalan eredetű burgonyát magyar termékként értékesítsék – tette hozzá Suller György Attila, a NAV szóvivője.

H I R D E T É S

A vizsgálat adatai szerint, a vállalkozás előírásszerűen bejelentette több kamionnyi burgonya érkezését, és rendelkezett a szállítmányokhoz kapcsolódó ekáer számokkal is. A NAV pénzügyőrei ugyanakkor a HU-GO útdíjrendszer nyomvonaladataiból pontosan tudták, mikor érkeznek a járművek a cég telephelyére, és az aznapi utolsó jármű célba érkezése előtt célirányosan közúti ellenőrzést tartottak. 

A kontroll során kiderült, hogy 22 tonnányi, bizonytalan eredetű minőségi jelzéssel el nem látott ömlesztett burgonyát tartalmazott a szállítmány.

A pénzügyőrök elkísérték a szállítmányt a vállalkozás telephelyére, a helyszínre érkező élelmiszerbiztonsági ellenőrök azonnal zárolták a rakományt, és elkezdték a vizsgálatot. Ugyanakkor azt a raktárt is zárolták, ahol a már korábban megérkezett árut tárolták.

A magyar termékké történő átcsomagolás egyrészt csorbítja a magyar minőségbe vetett bizalmat, illetve az áru igazolatlan származása miatt a vásárlók egészsége is károsodhatott volna. Ezért a burgonyát a kormányhivatal munkatársai megsemmisítették – hangsúlyozta Suller György Attila

(MTI – mti.hu,  2015.04.25.)

Hirdetés