Hatmilliárd forintért vásárolt volna személykocsikat az állam

A kormány döntése után visszavonta a 6 milliárd forint keretösszegű központosított személygépjármű közbeszerzési eljárását a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF)

A főigazgatóság a visszavont eljárásban nem a kereskedőkre, hanem a gépjármű vásárlására engedéllyel rendelkező intézmények felelős vezetőire bízta volna, hogy – a keretmegállapodás által nyújtott lehetőségek alapján – milyen teljesítményű és felszereltségű gépjárművet szerezzenek be. Az EU-s forrásból finanszírozott gépjármű  beszerzésekre további, szigorúbb egyeztetési eljárások érvényesek – emeli ki a közlemény, hozzátéve: a KEF – ahogy eddig is, úgy a jövőben is – a lehető legnagyobb versenyt kívánja elérni a közbeszerzései során. A fő célja pedig minden esetben, hogy az ellátott intézmények a beszerzéseiket költséghatékonyan tudják megvalósítani.

A KEF-nek – mint a kormányzat központi beszerző szervezetének – egyik alapfeladata, hogy az állami kiemelt termékekre – az informatikai- és távközlési termékekre, irodabútorra, irodaszerre, gépjárműre valamint üzemanyagra – közbeszerzési eljárást folytasson le és ezekre a termékekre keretmegállapodást kössön.

A megkötött keretszerződésekből a rendszerhez kötelezően csatlakozó mintegy 1500 központi költségvetési szerv, illetve további 4000 önként csatlakozó szervezet – önkormányzatok, állami tulajdonban lévő társaságok, bíróságok stb. – elégíti ki igényeit.

Ajánlatot olyan cég tehetett, amelynek az elmúlt három – lezárt – üzleti évből legalább kettőben pozitív volt a mérlege, az új személygépjármű-értékesítéséből származott nettó árbevétele pedig elérte a 120-300 millió forintot. Az ajánlatok beadási határideje augusztus 8. volt.

(MTI – mti.hu, 2015.07.03.)

Hirdetés