6000 beszerző az már tömeg?

A ReputaCEO február közepén készített interjúja Südy Györggyel, a beszerzés.hu alapító főszerkesztőjével, a Südy Consulting ügyvezetőjével és vezető trénerével.

  • A beszerzés csak számokról szól
  • A beszerzés stresszes
  • A beszerzésben hamar kiég az ember
  • A beszerzés nem szép szakma
  • A beszerzés kegyetlen terep.

Südy György ezek ellen a sztereotípiák ellen vette fel a harcát és vívja meg nap mint nap. Olyan közösséget épít online és offline módszereivel, melyben a beszerzők megtalálják a helyüket, azonos helyzetben lévő partnerekre, kollégákra, barátokra lelnek. Ezt akarat, pozitív attitűd és küldetéstudat nélkül nem lehet sikerre vinni. Neki azonban mindebből egy nagy rakás van.

Mit lehet tudni Rólad és a tevékenységedről?

A beszerzes.hu és a Südy Consulting Kft. tulajdonosa vagyok. Profilunkba tartozik a beszerzők képzése, 22 különböző modulban nyújtunk beszerzési képzéseket, sokadik éve már. Megítélésünk szerint piacvezetők vagyunk Magyarországon. Több, mint 250 ügyfelünk van, – többségük a nagyvállalati szektorból – köztük olyan nevekkel, mint az Audi, MVM, Telekom, Bosch, Suzuki, Richter, Waberer’s, BP. Vállalkozásunk másik lába a beszerzési tanácsadás. Ezen a területen nyújtunk beszerzési folyamatfejlesztést (pl.  a Paksi Atomerőmű), ill. költségcsökkentési programokat viszünk végig. Számos ügyfélnek tárgyaltuk már újra a beszállítói szerződéseiket nagy sikerrel.

Beszerzőnek születni kell? Südy György hogyan tévedt erre a harcmezőre?

Az én célom pontosan az, hogy ne harcmezőként, hanem virágos rétként gondoljanak az e területen tevékenykedők a szakmánkra. De hogyan lettem én beszerző? Korábban a GlaxoSmithKline beszerzési vezetője voltam. Majdnem mindenki úgy lesz beszerző, hogy valaki azt mondja rá, jó lesz majd beszerzőnek… Én is így lettem. Találkoztam állatorvos, pedagógus, erdész végzettségűvel is a szakmában. Jómagam marketing-közgazdász vagyok. Az ügyes költséghatékonysági ötleteim miatt ajánlották fel a beszerzői pozíciót. Végigjártam a ranglétrát: raktári munkásként kezdtem, majd gyakornok, utána junior beszerző lettem, aztán beszerző, és végül vezető. Hívtak volna külföldre a GSK-n belül Londonba, Stockholmba, azonban erősebb volt az önmegvalósítási vágyam, és úgy éreztem, itthon teljesedhetek ki vállalkozóként. Erre már jóval korábban alkalmazottként elkezdtem tudatosan készülni. Sikerült meggyőznöm a munkáltatóm, hogy először munkaidőn kívül, majd fizetetlen szabadság alatt képzéseket tarthassak.

Südy György

Szerencsés helyzetben voltál, hogy a munkáltatód ilyen rugalmasan állt a helyzethez. Milyen hosszú volt az az átmeneti időszak, amíg az alkalmazotti lét mellett csináltad a képzéseket?

Körülbelül két év. A kezdeti időszakban így biztosítva volt a háttér, amíg kiderül, hogy befut-e a vállalkozás. A munkáltatómmal megegyeztünk, “outsource-oltam” magam. Levezettem, hogy így mennyit spórol a cég, ezt el is számoltam megtakarításként, amivel hoztam az éves céljaimat. Biztosítottam a vezetőséget arról, hogy látom az új modellnek a veszélyeit, és kezelni fogom őket. Bevállaltam magamra egy szigorú SLA-t, így elfogadták a javaslatom. Az alkalmazotti munkám egyre csökkenő mértékben végeztem el, biztosítva az átmenetet. Így indult a Südy György egyéni vállalkozás, majd a Südy Consulting. A beszerzes.hu később jött. Fontos látni, hogy ez tipikus win-win helyzet volt, hiszen külsős munkatársként is hatékonyan tudtam támogatni a volt munkáltatóm.

Szerteágazó tevékenységet végeztek, melyet saját felületeken hirdettek. Hogyan épül fel?

A teljes cég profilja következőképp néz ki: a képzési terület az első. Tartunk többek között e-mailes és telefonos tárgyalástechnikáról, beszállítói minősítésről vagy jogi ismeretekről is képzéseket. A testreszabott tanácsadás a második, a toborzás a harmadik láb.

A beszerzőket alapvetően nagyon nehéz elérni, hiszen mindenki csak eladni akar nekik.

Mivel akkoriban nem volt ilyen, ezért létrehoztam én a marketing csatornákat, hogy elérjem a beszerzőket:  megalapítottam a beszerzes.hu hírportált, valamint mozgósítottam a Facebook, valamint a LinkedIn beszerzői közösségét. Ez a közösség jelenleg több, mint 2.600 embert számlál. A LinkedIn-en kb. 19.000 kapcsolatom van, amiből több mint 6000 a beszerző. Nagyon tudatosan építettem fel a saját csatornáim a cégcsoportomnak. A komplexitás miatt médiumoknak is hívhatóak. Meg is van a gyümölcse: a beszerzes.hu oldalán szívesen hirdetnek olyan nagy márkanevek, mint az SAP, az EMAG, az Irodabutik.hu azzal a céllal, hogy elérje a beszerzőket. A Südy Consulting cég alatt a fut a beszerzes.hu, mely egy önálló brandként is megállja a helyét, így el is értünk a vállalkozás negyedik lábához: a médiaszolgáltatáshoz.

A közösségi médiát profin használod, azon belül a jelenléted a LinkedIn-en kiemelkedik. Ahogy említetted, több mint 6000 beszerzőt érsz el. Mennyi időt vesz ez igénybe?

A LinkedIn-t elég korán elkezdetem használni, ismertségeket kötöttem, majd ott építettem fel a közösséget. Jelenleg elég naponta már csak húsz perc, hogy mindezt karbantartsam, az elején órákat kellett rászánnom. A Facebookot sem hagyhatjuk ki teljesen, viszont tudvalevő, hogy az jellemzően nem üzleti fórum. Másra használják az emberek és mi is: inkább az élmény jellegű, lazább kommunikáció a jellemző, könnyed tartalmakkal. A Twitter-t is kipróbáltuk, azonban Magyarországon nem látom relevánsnak. Az Instagram-on is minimálisan vagyunk jelen. Folyamatosan figyelem, mely csatornákon lehet hatékonyan kommunikálni, már vannak új ötletek.

Érezhető, hogy fontos számodra a minőségi szolgáltatás és mögötte az ember. Jól látom?

Én azt tanultam, hogy az emberek emberekkel kötnek üzletet. Főleg egy szolgáltatás esetében. Ezt sosem hagyom figyelmen kívül. Magam is a személyes kapcsolattartásra törekszem. A hitelességre építek, arra, hogy valódi, minőségi szakmai támogatást nyújtsak.

Amit én (vagy valamelyik kollégám) nyújt, az tőlem , vagy tőle lesz hiteles, használható és valódi érték. Olyan érték, melyet büszkén hirdetek és osztok meg. Ezt a gondolkodásmódot minden tevékenységembe beépítem, hogy a beszerzés tényleg ne csak a számokról szóljon. Számomra nagyon jó érezni, hogy az emberek hozzám fordulnak, bíznak a személyemben, tudásomban.  Az énmárkát kell elsődlegesen építeni. A cégszerű működés során számos hihetetlen tapasztalattal rendelkező kollégával gyarapodott a csapat, akik nélkül viszont természetesen nem lehetne ezt az iramot tartani. Én nagyon szeretek csapatban dolgozni, nagyon nagy öröm, hogy ilyen kollégák tisztelnek meg a segítségükkel.

Igazi közösséget építettél fel. Hogy lehet ennyi ember érdeklődését fenntartani?

A hatezer beszerzővel, akik a közösséget alkotják, főként e-mailen és posztokon keresztül kommunikálok. Ezt a tömeget nagy munka folyamatosan ellátni hasznos tartalommal, de hála a profi marketing csapatunknak, úgy érzem, sikerül. A közösségi tartalomgyártáson és kommunikáción felül napi 2-3 olyan telefonbeszélgetésem van beszerzési vezetőkkel, amikor személyes dolgokról diskurálunk, nem csak költségekről. Ez legalább olyan fontos része a munkámnak, mint a szakma, ez engem is nagyon motivál. Gyakori téma a beszerzési karrier, a trendek, új lehetőségek.  Nagyságrendileg 4-500 ember lehet, akikkel folyamatos a kapcsolatom.

A Südy Consulting vonultatja fel az ország egyik legjelentősebb beszerzői eseményét. A Beszerzői Bár egy kötetlen, szakmai rendezvény, ahol a legnagyobb brandeket képviselő beszerzési vezetők vannak jelen. Exkluzív, beszélgetős rendezvény, 100 beszerzési vezető részvételével. A 2019-es alkalom gyémántszponzora az SAP Ariba volt.

A közösségi média kevés az énmárkára, ez annál összetettebb. A beszerző szakma személyes kapcsolatok nélkül nem működik…

A Beszerzői Bár 2.0 résztvevői

Beszerzési területen nem jellemző az énmárka építés. Úgy látom, Te kilógsz a sorból.

Valóban, nem jellemző, hogy a beszerzők ’túlmarketingelik’ magukat. Lelkiismeretesen elvégzik a munkájukat, és pont, hiszen jellemzően nem jut idő vagy energia saját maguk építésére. Van is erre egy képzésünk, Beszerzési marketing néven fut. Arról szól, hogyan kommunikálhatunk ügyesen egy nagyvállalaton belül, hogyan tehetjük láthatóvá a tevékenységüket. Erre nagy szükség van, hiszen ezáltal támogatókra tehetünk szert. A régi mondás szerint ugye nem elég az aranytojást megtojni, kotkodácsolni is kell. Folyamatosan írok egy úgy nevezett Motivációs levelek beszerzőknek sorozatot, melynek keretében heti egyszer küldök tanácsokat, hasznos gondolatokat a feliratkozóknak, hogyan érdemes gondolkodni, építkezni a szakmában. A Beszerzési marketing képzésen, illetve Motivációs levelek beszerzőknek sorozatban azokat a gyakorlatokat, és tippeket osztom meg, amivel karriert csináltam. A beszerzési képzés piac is fejlődik; az induláskor egyetlen vállalkozás csinálta rajtam kívül. Én úgy saccolom, hogy piacvezetők vagyunk, az utánunk jövő kb. negyedannyi bevétellel rendelkezik, és most már sajnos gyakran másolják is a szolgáltatásainkat. A szakmai márkaépítés kulcsfontosságú, a hitelesség 50 %-át ez adja. Lehetsz bármennyire szimpatikus személy, vagy tudsz ügyesen kommunikálni, ha nincs meg a szaktudásod akkor hamar kipukkan a marketing – az én brand buborék. Annak érdekében, hogy tanuljak, és kapcsolatokat építsek, beléptem az MLBKT-ba (itt kétszer is elnökségi tag voltam), majd a Beszerzési Vezetők Klubja nevű tagozatába. Később vezetői szerepet vállaltam a Beszerzési Tagozat indításánál is.  Fontosnak tartottam, hogy egyrészt mindig napra kész legyek, másrészt erősítsem a szakmai hírnevem. Korábban több szervezetnél is vállaltam vezetőségi szerepet, ma már idő hiányában csak a Beszerzési Vezetők Klubjában vállalok ilyen posztot. Rendszeresen veszek részt konferenciákon, közösségi alkalmakon, így egyrészt első kézből értesülhetek mindenről, illetve megoszhatom a saját tudásom is. Korábban sok előadást vállaltam, most már inkább médiapartnerként, szakmai támogató veszek részt, és a kollégáim adnak elő. Kaptam nagyon komoly felkéréseket, egyszer még az a megtiszteltetés is ért, hogy Chikán Attila felkért, képviseljem Brüsszelben az MLBKT-t a Beszerzési Világkonferencián. Ennek egyébként saját hibámból nem tudtam eleget tenni, amiből megint nagyon sokat tanultam, de ez már másik történet. Évről-évre benne vagyok abban a panelban, aki kiválasztja az Év Beszerzési Menedzserét. Sok időt töltök szakmai networkinggel. Az időm nagyjából húsz százaléka a beszerzési szakma építésével megy el, ez természetesen támogatja az én szakmai hírnevem is.

Van olyan partner, történet, melyet kiemelnél?

Számos területen mozgunk, nehéz kiemelni egyet. Jelenleg az egyik vezető táplálékkiegészítő gyártó cégnél végzünk átfogó beszerzési munkát. Annyira sikeres a projekt, hogy folyamatosan kapunk új megbízásokat. Több hazai, sőt külföldi KKV-nál végeztünk teljeskörű beszerzési fejlesztést, ahol nem csak „okos” tanácsokat osztogatunk, hanem igény esetén meg is valósítjuk azokat, és kitermeljük az eredményét a költségeinknek. Minden projekt után ROI-t számolunk, ez minimum 5 szokott lenni, de egy friss projektünknél éppen 30 lett! Az első pár napi együttműködés után felismerik a megbízóink, hogy a tanácsadás már rövid távon is bőven megtérül nekik, és több területen is értéket teremtünk nekik – mint például: megtakarítás, transzparens folyamatok, motiváltabb szervezet, stb. Nagyon nagy mértékű a visszatérő ügyfelek száma, sokukkal már évek óta együtt dolgozunk.

Az énmárkához meg kell határozni önmagunkat is. Kicsoda Südy György?

Őszinte és reményeim szerint hiteles szakember, aki a kellő alázattal és lelkesedéssel dolgozik azon, hogy beszerzési területen sikeresebb és boldogabb legyen. Az alázat rendkívül fontos számomra, minél többet látok, annál inkább rádöbbenek, mennyit kell tanulnom. Tanítok beszerzést a Corvinus Egyetemen posztgraduális képzésén, ez engem is frissen tart. A tudásomat folyamatosan fejlesztenem kell, hogy felelősen oktathassak. Sokan ezt kifelejtik a képletből. A tudásért hálával tartozunk mindenkinek, akivel találkozunk, hiszen mind az ügyfelektől, a beszállítóktól, mind a családtól, de még a kritikusainktól is sokat tanulhatunk. Tavaly októberben nagy áttörés volt: megszerveztük a Beszerzői Bár-t. Ez egy exluzív, szakmai és szórakoztató, beszélgetős rendezvény volt 100 nagyválalati beszerzési vezető résztvételével. Az SAP Ariba volt a gyémántszponzora. Ezzel belevágtunk a rendezvényszervezésbe is, ez már talán az 5. láb, ha jól számolom. A közösségi média kevés az énmárkára, ez annál összetettebb. Személyes kapcsolatok nélkül nem működik. 2020-ban is hasonló terveink vannak, a következő Beszerzői Bár dátuma 2020. október 15!

Beszerzői Bár 2.0

A pozitív gondolkodásod és lendületed irigylésre méltó. Honnan merítesz erőt?

Nem volt mindig így. Három éve betegség miatt le kellett állnom. Túlhajtottam magam, kicsit talán ki is égtem. Kialakult egy úgynevezett szorongásos pánikbetegség nálam. Azonnal padlóra küldött, újra kellett építeni az életem. Gyógyszereket szedtem, nem is tudtam dolgozni fél évig. Ekkor kezdtem komolyabban csapatot építeni, nélkülük nem működött volna. Nekem, a családomnak (feleségemnek és 3 kisgyermekemnek) nagyon nehéz, és fájdalmas időszak volt, de utólag mégis nagyon hálás vagyok Istennek ezért a betegségért, mert így helyrerázódott az értékrendem.

Az énmárkából nem szabad kifelejteni az ’én’-t, és ezt ajánlom is mindenki figyelmébe, aki karriert épít. Az ember mindig legyen hálás azért, amije van. Kell a fejlődés, de egészséges mértékben. Ezt minden vezetőnek szem előtt kell tartania.

Én úgy csináltam karriert trénerként, előadóként, hogy nyelvletapadással születtem. Műtétre és logopédiai kezelések sorozatára volt szükség. Most is küzdök dadogással, hadarással, „gombóccal a torkomban”, beszédhibával. Nem sajnáltathatom magam otthon, mert nem vagyok tökéletes. Más sem az. Ahogy Korbely Viktor barátom és kollégám szokta mondani: gut ist gut genug. Nem szabad megijedni, ha van valamilyen gyengeségünk, hanem el kell rá kérni fentről az erőt, és küzdeni kell. Lám én is végül pont a beszédből élek. Az én példám is mutatja, hogy a kitartás meghozza gyümölcsét. Sokat kaptam, ezért régóta igyekszem adni is: a helyi evangélikus közösségben több szolgáltatot is végzek: hajléktalanmisszó, gyerekmunka, beteglátogatás, stb.

Olyan tagja vagy a beszerzők közösségének, akinek küldetéstudata van. Mit kívánsz a kollégáidnak?

Ez nem egy nyugis munka, nagyon könnyű kiégni, belefásulni. Nem lehet unatkozni, látom, mennyire frusztráltak az emberek. Nekem pedig eltökélt szándékom, hogy segítsem őket, adjak nekik eszközöket a sikeres munkához, vagy akár a karrierhez. Amit mi nyújtunk, azáltal erősebbekké, de empatikusabbá is válnak. Van olyan is, hogy csak mély beszélgetésre és értő fülekre van szükségük a kollégáknak, hiszen ők is emberek. Akkor végzik jól a munkájukat hosszú távon, ha érzik, hogy jó helyen vannak, és jó, amit csinálnak. A beszerzés alapvetően az anyagiakról szól, mégis meg lehet és meg kell benne látni a jót, és az értéket. Lehet úgy is csinálni ezt a munkát, hogy azáltal fenntarthatóbbá tegyük a gazdaságot. Szóval összességében ezt kívánom mindenkinek: békés, boldog beszerzést!

A cikk forrása: ReputaCEO

- H I R D E T É S -