Adatvédelmi körkép

Tapasztalatok a GDPR hatálybalépése óta

Idén lesz a 3. évfordulója, hogy hatályba lépett az általános adatvédelmi rendelet (GDPR). A Delotte ennek apropóján külön cikkben foglalta össze, milyen változásokat hozott az életünkbe az új szabályozás.

Az elemzés három területet fókuszál: megvizsgálja, hogy mennyit fejlődött a magánszemélyek személyes adatok védelméhez való hozzáállása; összegzi a vállalatok startégiájában tetten érhetők főbb változásoka, illetve a hatóságok tevékenységét is elemzi.

Néhány kiemelt gondolat:

  • Az Európai Unió Ügynöksége az Alapjogokért 2020-as kutatása alapján a felhasználók mára jóval tudatosabbá váltak, “amelynek egyenes következménye, hogy az adatvédelmi előírásoknak való megfelelés a piaci szereplők versenyképességének egyik fontos szempontja”.
  • A Cisco tanulmánya szerint az adatvédelemhez kapcsolódó befektetések nem csak komoly versenyelőnyt eredményezhettek (melynek csak egyik eleme az ügyfelek bizalmának és hűségének a növekedése), de a befektetés is komoly megtérülést mutatnak.
  • A téma jelentőségét erősíti, hogy az adatvédelmi hatóságok európaszerte komoly birságokat osztottak ki az elmúlt években. Az eljárások tárgya elsősorban az érintetti jogok, a tájékoztatási kötelezettség, az adatvédelmi alapelvek és az adatbiztonság, valamint az adatvédelmi incidensek voltak.

Részletek és további fontos infomációk a teljes elemzésben, melyet a Deloitte oldalán olvashat.

 

- H I R D E T É S -