A szabadúszás és a távmunka egyre népszerűbb

A Regus Business Confidence Index kutatás szerint a hazai cégek körében egyre inkább nő az igény a rugalmas formában foglalkoztatott munkavállalók iránt.

A Regus, a rugalmas munkahelyi megoldások világelső szolgáltatójának jelentése szerint a hazai cégek többsége bővíteni szeretné a munkatársai körét, habár a gazdasági növekedés kilátásait már nem tartják olyan kedvezőnek, mint egy évvel ezelőtt. A Regus Business Confidence Index felmérésében részt vevő magyar vállalatok 51 százaléka nyilatkozta azt, hogy a következő két évben növelni tervezi alkalmazottai számát. Mindez látszólag ellentmond a kutatás többi részében megfigyelhető piaci tendenciának: Magyarország a 2011. áprilisi eredményekhez képest 15 pontot veszített az általános üzleti várakozásokat tekintve, így az indexe jelenleg 90 ponton áll. A munkavállalók iránti megnövekedett kereslet a foglalkoztatási szerkezet átalakulásával magyarázható, amelyben előnyt élveznek azok, akik hajlandóak a hagyományostól eltérő konstrukcióban dolgozni. Ennek egyik jele, hogy a vállalatok egyre több szabadúszót, friss diplomást és távmunkást keresnek, amellyel jelenleg versenyelőnyt, később pedig növekedést kívánnak elérni.

  • Magyarországon a cégek 59 százalékának várakozásai szerint a gazdasági fellendülés csak 2012 második felére várható.
  • A bevételüket növelő vállalatok aránya jelenleg 27 százalék, amely a hat hónappal ezelőtti értékhez képest 11 százalékkal csökkent; a nyereségnövekedésről beszámoló cégek aránya ez idő alatt 5 százalékponttal, 29 százalékra növekedett.
  • A vállalatok fele (51 százalék) tervezi új alkalmazottak felvételét a következő két évben. A rugalmasabb foglalkoztatási gyakorlat felé tett egyértelmű elmozdulás jeleként a cégek 55 százaléka több szabadúszót, 25 százaléka pedig több távmunkást kíván felvenni a 2011-12-es évben.Magyarországon a szabadúszás és a távmunka egyre népszerűbb megoldássá válik, mivel így a dolgozók száma a rugalmassággal együtt növelhető, másrészt gyorsan változtatható. Ennek előnyeit kihasználva már egészen kisméretű vállalkozások is alacsony kockázat mellett jelenhetnek meg a célpiacokon. A rugalmas irodai megoldások révén pedig nem csak a munkaerő, hanem a szükséges ingatlanok és berendezések vonatkozásában sem feltétlenül kell hosszú távú elkötelezettséget vállalniuk. Lehetővé válik számukra, hogy a gyorsan változó piaci viszonyokhoz alkalmazkodva bővítsék, vagy adott esetben szűkítsék tevékenységüket” – fűzte hozzá Mark Dixon.
Hirdetés

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..