Havi cikkek: május 2012

Korszerű baromfitelepet adott át Fazekas Sándor Csongrád megyében

  Az ország egyik legjelentősebb beruházásnak nevezte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Hungerit Zrt. hétfőn átadott baromfitelepét Csongrád megyében, ahol újabb földhaszonbérleti szerződéseket is átvehettek...

Vasúti nagyberuházás indul Gyoma és Békéscsaba között

  Vasúti nagyberuházás indul mintegy 39 milliárd forint értékben Gyoma és Békéscsaba között - közölte Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken annak kapcsán, hogy kihirdették...

Márciusban mérséklődtek a mezőgazdasági termelői árak

Márciusban az agrártermékek termelőiár-szintje 4,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a növényi termékek ára 11,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő...

Áprilisban főként az emelkedő üzemanyagárak befolyásolták az infláció alakulását

  Áprilisban a fogyasztói árak 5,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, márciusához viszonyítva 0,8 százalékkal nőttek. Az egy évvel korábbihoz képest áprilisban jelentősen...

Csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán.   A változással a benzin átlagára literenként 426...

7 milliárd forintra pályázhatnak a mikrovállalkozások

Az idén újra a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) dönthetik el, mely mikrovállalkozások kaphatnak támogatást a Darányi Ignác Terv európai uniós keretéből. A Vidékfejlesztési Minisztérium...

Módosítanák a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt

Megjelenne a diszkriminatív árazás tilalma a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényben, és pontosítaná a fizetési határidőkre és a beszerzési ár...

Bírósági felülvizsgálatot kér az OEP több millió vény beszerzésének ügyében

Bírósági felülvizsgálatot kér az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a vények előállításával kapcsolatos közbeszerzési eljárással kapcsolatban, miután azt az egyik pályázó megtámadta, majd a Közbeszerzési...

Maradjunk kapcsolatban!


A Beszerzői Bár partnerei

Hirdetések

Állásajánlatok beszerzőknek