Sikeres elektronikai beszállítói nap

2013. február 26-án a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) a Magyar Elektronikai Társasággal (MELT) és az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) Elektronikai Gyártók Bizottságával együttműködésben beszállítói fórumot szervezett.

A rendezvény célja a hazai kis- és középvállalkozások és a hazánkba betelepedett EMS (elektronikai gyártóipari szolgáltató) nagyvállalatok közötti beszállítói hálózatosodás elősegítése volt. Ennek érdekében a megjelent EMS gyárak beszerzési felelőseivel és döntéshozó felsővezetőivel minden KKV-nak lehetősége volt a közvetlen, személyes kapcsolatfelvételre.

A program első felében a HITA Beszállítói Osztálya bemutatta a hazai beszállítói kapcsolatok fejlesztése érdekében alkalmazott eszközrendszerét – továbbá a héten debütált önálló fejlesztését, a minősített beszállítói adatbázist. Az elkészült adatbázis mind a potenciális beszállító KKV-k, mind pedig az EMS beszerző nagyvállatok körében osztatlan sikert aratott.

A MELT és a jelenlévő KKV-k prezentációk mellett előadást tartott a Siemens stratégiai igazgatója, Bocsárdi László; a National Instruments (NI) beszerzési igazgatónője, Rádai Katalin és az NI ügyvezető igazgatója, Ábrahám László - aki egyben az AmCham Elektronikai Gyártók Bizottságának elnöke is. Az ő előadásaikból a résztvevő vállalkozások számos hasznos információhoz jutottak az elektronikai beszállítások mikéntjéről. Szabó Tamás, a TÜV Rheinland Key Account Managere ismertette a beszállításhoz elengedhetetlen minőségbiztosítási tanúsítványok megszerzésének módjait.

A beszállító fórumot több iparági résztvevő hiánypótlónak tartotta, a komoly igényt a KKV-k széleskörű jelenléte, a mintegy 30 megjelent vállalkozás bizonyította. A komoly érdeklődés által övezett (közel száz fő) rendezvény egyrészt a HITA, az AmCham és a MELT hatékony szakmai együttműködésének köszönhető, másrészt annak, hogy a beszállítani szándékozó vállalkozások egyedülálló lehetőséget kaptak a Flextronics, a Foxconn, az IBM, a National Instruments, a Nokia, a Sanmina-SCI és a Siemens vezetőivel való közvetlen kapcsolatfelvételre, valamint a HITA-val és más szakmai szervezetekkel való konzultációra.

Budapest, 2013. március 1.

www.hita.hu

- H I R D E T É S -